Michael Hopkins, az MHC International igazgatója

Nemzetközi partner

A CSR szakmai területén is- a már tapasztalt, nem csak elméleti, hanem a már gyakorlatban is jártas, elismert és tisztelt szakembereket keresünk  meg partnerként, akiktől tanulhatunk.
Akiknek a személyisége, jelleme is szimpatikus.

2007-ben én is elkezdtem kutatni egy ilyen nagy tudású csr szakember után a nemzetközi színtéren. Akitől szívesen tanulnék, akivel szívesen együttműködnék. Google, internet, kérdezősködés, angol nyelvű cikkek, könyvek, majd levelezés…
Így találtam rá az MHC International igazgatójára, Michael Hopkinsra.

Olyan szakembert szerettem volna találni, aki elismeri a vállalatok jótékonyságának, filantrópiájának létjogosultságát, de nem azonosítja ezzel a vállalati felelősséget.
Mindezek mellett a vállalati felelősség és fenntarthatóság konkrét indikátoraival, mérhetőségeivel is tisztában van.
Michael Hopkins ilyen nemzetközileg , s a világban is elismert CSR szakértő.

Módszereket, eszközöket tanulhatunk tőle.
Legutóbb a CSR Hungary 2014 Konferencián hallhattuk őt élőben.

2007 óta együttműködünk (CSR Mátrix Consulting) és folyamatosan tanulok tőle. Genf, London, Washington, Amszterdam, New York, Boston, Athén, Mauritius, Dubai, Mumbai… Átutazza a világot. Különböző kultúrákat megismerve. Éppen a csr-nek köszönhetően.

Michael személye az elmélet és gyakorlat összehangolását jelképezi számomra.
Oktatói múltja, munkája mellett, több mint 120 országban, több kontinensen szerzett tapasztalatot. Az általa alapított genfi központú CSFI (CSR és Pénzügyi Intézet/George Mason Egyetem által hitelesített) révén is Genfen kívül, többek között Londonban, Washingtonban, New Yorkban, Amszterdamban dolgozik rendszeresen nemzetközi szervezetekkel, cégekkel és kormányzati szervekkel. ILO, Triple Bottom Line, EU, AA1000 accountibility háttéranyagok elkészítése, GRI.

Csak néhány projektet és partnert kiemelve: 
UEFA, BAT, BP, GRI, EU, City of London Police, Addax Petroleum, Ernst & Young, Fiatalok foglalkoztatási stratégiája Közel-Keleten, Green Campbell Fisk (East Sussex, Egyesült Királyság).

Speciális témája: a CSR teljesítménymérés.

Érdekes témái:
a csr és a terrorizmus, CSR az UEFA, építészet és egészség

Tanulmányai mellett két könyve is megjelent:
A CSR és a nemzetközi fejlődés
A bolygó alkuja: vállalati felelősségvállalás kérdések

Michael Hopkins és csapata, az MHC International 2007 óta a nemzetközi szakmai partnerünk.

Ismerd meg jobban MichaeltTakács Júlia CSR blogjában található videóinterjúból itt